Dr. Szolnoki Nikolett

E-mail: 
szolnoki@baromedical.hu
Rendelési cím: 
Bemutatkozás: 

1993-ban szereztem általános orvosi diplomát a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, 2000-ben aneszteziológia intenzív terápiás szakvizsgát tettem.
Ezután - megszűnéséig - az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgoztam, 2006-ban szakvizsgáztam gyermek és ifjúságpszichiátriából. Pszichoterapeuta és családterápiás képzésben vettem részt.
Ezen idő alatt hiperbár- és búvárovosi képesítést szereztem, a Baromedical Zrt. által jegyzett Hiperbár Centrum, ami az ország első és ezidáig egyetlen, gyógyítással is foglalkozó magas nyomású kamrája.
2008- 2012 között a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházba kerültem, ahol részlegvezető, később kórházigazgatói posztot töltöttem be, ennek során 2011-ben egészségügyi szakmenedzser diplomát szereztem a Semmelweis Egyetemen. E mellett gyermekotthonokban voltam konzulens, a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat felkérésére pedig szakértőként tevékenykedem.
2012 októberétől orvosigazgatói állást töltök be Hiperbár Centrumban, ahol hiperbár oxigénterápiával és búvárkodással összefüggő helyzetekkel foglalkozunk.